— Pssszt! Hé! Ide nézz!
Marci felült az ágyban. A hang a fürdőszoba felől jött. Márpedig a fürdőszobában éjjel nem szokott beszélni senki.
Lábujjhegyen odaosont, és benyitott. A kis zöld bili — amit anya a múlt héten tett a sarokba, és amire Marci eddig rá se nézett — világított. Halvány, tengerkék fénnyel, és icipicit ringatózott, mint egy csónak a vízen.
— Na végre! — szólalt meg a bili. — Már harmadik éjszakája hívlak. Kapitányra van szükségem, méghozzá sürgősen!
— Kapitányra? — pislogott Marci. — De hát te egy bili vagy.
— Bili?! — háborodott fel a kis zöld jószág, és sértődötten megbillent. — Nappal, azt igen, olyankor bili vagyok. De éjjel? Éjjel én vagyok a Hullámszelő, az Álomtenger leggyorsabb hajója! És ma éjjel fontos küldetésünk van. Na, ugorj be!
Marci beült — és a fürdőszoba padlója abban a pillanatban tengerré változott. Ezüst hullámok nyaldosták a kádat, a csillagok ott úsztak a vízen, mint sok apró lampion, és a Hullámszelő nekilódult, hűűű, de sebesen!
— Kapaszkodj, kapitány! — kiáltotta a hajó. — A Pelenka-szigethez megyünk!
A Pelenka-sziget puha volt és fehér, és a partján egy csapat pufók kis fóka szomorkodott.
— Mi a baj? — kérdezte Marci.
— A pelenkáink! — szipogta a legkisebb fóka. — Régen a nagy gyerekek hordták őket, de a nagy gyerekek már bilire járnak, és a pelenkák itt maradtak nekünk. Csakhogy túl sok van! Nem férünk tőlük a szigetünkön!
Marci körülnézett. Tényleg: pelenkahegyek mindenütt, amerre csak látott.
— Hát ez egyszerű — mondta Marci kapitányosan. — Építsünk belőlük valamit! Mit szerettek csinálni?
— Ugrálni! — kiáltották a fókák egyszerre.
Így hát Marci vezényletével a fókák a pelenkákból megépítették a világ legpuhább, legruganyosabb ugrálóvárát. Volt benne csúszda, torony, és egy trambulin, amiről egészen a csillagokig lehetett pattanni. A fókák boldogan visítoztak, és Marcit kinevezték a sziget örökös díszkapitányának.
— Látod? — mondta a Hullámszelő hazafelé, miközben a hullámok álmosítón ringatták. — A pelenkára már nincs szükséged. A fókáknak sokkal jobb móka lett belőle. Neked pedig itt vagyok én — a saját hajód. Minden éjjel, amikor rám ülsz, egy kicsit közelebb kerülsz ahhoz, hogy igazi nagy kapitány legyél.
— És holnap is jössz? — kérdezte Marci, és már ásított.
— Kapitányom — mondta a bili ünnepélyesen —, egy hajó sosem hagyja el a kapitányát. Holnap új küldetés vár: a Csillagvilágítótorony pislákol, meg kell javítanunk. De ahhoz az kell, hogy reggel is bátran gyere hozzám. Áll az alku?
— Áll az alku — mondta Marci, és tengerészmódra szalutált.
A Hullámszelő hazaringatta, egyenesen az ágyáig. A paplan olyan puha volt, mint a Pelenka-sziget felhői. Marci szeme lecsukódott, és álmában már a Csillagvilágítótorony felé hajózott, a tenger pedig halkan mormolta: sssss-hhhh… sssss-hhhh…
Reggel Marci elsőként szaladt a fürdőszobába. A bili ott állt a sarokban, zölden és mozdulatlanul, mint aki semmiről semmit nem tud.
De amikor Marci ráült, egészen halkan — olyan halkan, hogy csak egy igazi kapitány hallhatta — megszólalt:
— Jó reggelt, kapitány. Indulhatunk?
Vége. Szép álmokat! 🌙